“Célzott” IKEA promóció
Nem tudom megvan-e valakinek, hogy az IKEA ma több ezer darab ingyenes bútort/cuccot szórt szét reggel a városban, tegnap este 6-kor nyilvánossá vált az is, hogy hová. Ha nincs meg, akkor sem csodálkoznék, az egyébként vicces promót csak 270-en lájkolták, ez nagyon kevés. Pedig az ötlet jó, dunsztom sincs, hogy nem tudott szélesebb körbe eljutni. Mindegy, mi az esélyesek nyugalmával indultunk a titkos kincskeresésre reggel, de semmit sem találtunk, ellenben a hajnalban az utcán járkáló csövesekkel és munkásokkal. A “reggeli” kirakást ugyanis sikerült úgy értelmezni, hogy az általam meginterjúvolt jászais munkások szerint az reggel 7 órát jelentett, ők be is gyűjtöttek a környékről egy raklapnyi Lack asztalt és vejnemöjnen irattartót. Nem tudom, vajon a marketingesek szerint ezzel megvalósult-e a célcsoport elérése, minden esetre én annak érzem magam, mégsem vagyok reggel 7-kor az utcán. Persze az sem lett volna baj, ha a cuccokat legalább annyira kalandosan lehet megtalálni, hogy az jut hozzá, aki tényleg keresi, vagyis akit tényleg érdekel, és nem olyanok hordják el, akik belebotlanak és “ingyér volt” - idézet egy szerencséstől. TAlán majd máskor…:)
-
tamasbodi liked this
-
gnosiophobia liked this
-
madarkaszarnya liked this
-
kaiserschmarrn liked this
-
sandorszabolcs reblogged this from koocos and added:
tudom, ki csinálja itthon...kommunikációját (tippem van,
-
haapisaapi liked this
-
varratrablo liked this
-
lvrbrd-7 said:
MADE IN HUNGARY!!!
-
lvrbrd-7 liked this
-
balkapeti liked this
-
junkfoodandwine liked this
-
koocos posted this