Tangapapucsban bekerülni a Guldenburgok örökségébe vicces érzés, legalábbis ez jutott eszembe, mikor az előbb a kissé lelakott furgonnal begördültünk a Chateau Visz kastélyszálló kertjébe.
Amúgy itt a somogyi dombok között nem csak térerő nincs, de látszólag emberek sem, max különc borászok és rosszarcú német quadosok. Legalábbis Boglár és Lelle környékén eléggé így néz ki a helyzet. Tegnap este 9 körül Légli Géza szőlői közt autóztunk egy terepjáróval, aminek sanszos, hogy lyukas volt a kipufogódobja, de legalább volt egy üveg bor az anyósülés mögötti tartóban, just in case. Az előbb pedig befutottunk a látrányi Vincellér Étterembe, ahol nem csak a vendégek nyakig sáros német quadosok, de a pincérnő is csak törve beszéli a magyart. A viszi csárdában is próbáltunk volna enni, de nem hogy nyitva nem volt, embereket is alig láttunk a faluban, csak quadosokat, meg egy párducmintásra festett Hummert.
Viszont a lellei Kishegy must see, van ott egy csomó jó borászat, meg maga a környék is izgalmas. A magyar borászok Hugh Grantje, Konyári Dani nem szereti a turistákat, emellett viszont az Ikon pincészetet is gründoló faterjával, Konyári Jánossal közös családi birtokuk olyan, mint valami titkos kert: mediterrán liget, locsolt pázsit, a közepén egy darab fával és alatta egy darab paddal, bazinagy kovácsoltvas kapu, meg minden. A birtokhoz tartozik még egy szintén eléggé befosol kategóriás vendégház, és a családé a Majthényi Présház nevű étterem is a hegyoldalban, panorámás terasszal. Az egyik asztalon heverő Good Food magazinok mondjuk gyanúsak lehettek volna, mert az étlapon csupa olajszagú kisvendéglős tétel szerepelt, utána meg olyan kajákat hoztak ki, hogy jézusom.
A legjobbak ezek a „hidden gem”-ek: alig találsz oda, elbaszod a leágazót, legyünk már túl rajta, aztán találsz valami kurvajó dolgot, ahová munkán kívül is szívesen visszamennél. Vagy akkor mennél oda igazán szívesen. Én például szívesen visszamennék Légli Géza borait iszogatni, tekintve, hogy sofőrként nem akkora poén egy kötetlen háromórás borozgatás.
Biztosan visszamennék a balatonföldvári keleti szabadstrandon lévő Viharsarok Vitorlás Központba is, mivel azt hittem, hogy ilyen jó ligetes, szörfdeszkából ácsolt hintaágyas, bindzsiző műhelyes szörfklubok csak az Instagramon léteznek. De nem, úgyhogy ide még tuti jövök, kipróbálni a katamaránt meg rámenni a szörfözésre, főleg, ha a helyet futtató szakipeti nem késte le miattunk a nyelvvizsgáját.
Viszont a boglári gömbkilátó egy bazinagy kamu, a tájat nem látod rendesen a vasaktól, bár nincs, wc sincs, ráadásul ki sincs táblázva. A környékbeli emblematikus helyek közül a Márton Cukrászda a másik, amiről azt mondják, felejtsük el. Helyette a Geleta Cukrászda a nyerő, az egyik ex-mártonos cukrász csinálja, és a Mártonnal ellentétes irányban van, a nagyonhülye körforgalmon túl Boglár felé.
Egyébként május második fele és totál kihalt a Balaton-part, a strandokon lézengő egy-két emberből a fele biztos, hogy festett, vagy füvet nyírt. Hétvégén Zamárdi, rápörögtem a fűnyírásra. Nem is tudom, mire gyűjtsek: szörfre, vagy pickupra. Előbbit adnak már 50 ropiért is használtan, utóbbi fél misi felett kezdődik, de csak utóbbi viszi el előbbit.
Kastélyok, vitorlás bindzsi, árnyékban himbálózó hintaágyak a kihalt strandon, elhagyatott éttermek és Zombieland érzés, isteni sütik, isteni borok, verődnek az esőcseppek a tornác tetején…Dél-Balaton tavasszal.
most is nyomatnám azt a kagylót... →
De. Ha valaki azt mondja, hogy a Balaton északi partján kapni a környék legjobb feketekagylóját, vagy tintahaltörzsét, az minimum olyan szürreális, mint, hogy a balatoni hekk tengeri halból készül. Hát még, ha közben az is kiderül, hogy a szakács valójában egy sportoló, aki 35 évesen, autodidakta…
A Fèlelem és reszketés Las Vegasban találkozása a Ragyogással, és közbe szól a szúnyogölő kék neon. @keszthely
A keszthelyi Helikon nem az első hotel a Balatonnál, ahová besodort minket a szerencse mostanában, de ide már a fenti balkon+látvány kombóért megérte befutni. Pedig a Helikon forever 1982, viszont legalább nem akar a fárasztó grand vital resort wine spa active wellness titulusokkal mást kamuzni magáról, mint ami valójában.
Szűk három hete vágtunk bele a Balaton-tripbe, (amiből kb egy hetet Pesten töltöttünk). Azóta aludtunk egy rakás helyen reumás arab üzletembereknek épített négycsillagostól fakunyhóig, ültünk hajón, vitorláson, buszon, vonaton, (vonatpótló buszon), mentünk kocsival, pickuppal, furgonnal, bringán és persze gyalog. Közben pedig beleettünk és ittunk elég sok mindenbe, ami szembe jött, az egekig hájpolt éttermek felhozatalától az almádi resti csapolt söréig.
De azért a legjobb az egészben mégiscsak a Balaton maga. Ha csak jó balatoni borokat akarnánk inni, azt talán még a teszkóban a felső polcon is találnánk, de tuti, hogy a budapesti belvárosból ki nem kellene mozdulni hozzá. Itt viszont, ha az agyadig betelsz pitypanglével, az ötödik kolbász őstermelőtől próbálsz eredetit kérdezni, és a saját kollégáiddal is kölcsönösen lefárasztottátok egymást, a végén biztos, hogy akad egy jó jegenyesoros országút balatoni panorámával, amin végig lehet száguldani valami gagyi popszámra bólogatva, vagy egy strand, vagy egy alkonyi futáshoz patent parti sétány, és akkor helyreáll a világ rendje. Ehhez pedig csak itt kell lenni. És még csak május eleje!
életünk
na végre van nagy cikk is, szóval napunk →
Sajkod nem egy hely, inkább egy szektás vallás: az emberek nagy része elkerüli, a maroknyi kevesek viszont fanatikusan hisznek benne, révült tekintettel áradoznak róla, és akár Csopakról vagy Füredről is oda zarándokolnak strandolni.
Sajkod a Tihanyi-félsziget nyugati csücskében található, de…
